Meséljünk a mesélésről!
Hogyan is fogjunk hozzá a meséléshez? Ki meséljen és meddig meséljünk? Vajon elég jól tudok mesélni?
Gyakori kérdések ezek, amikkel gyógypedagógusként és integrált szülő-csecsemő konzulensként találkoztam. A meséléshez nem kellenek különleges képességek, mivel nem az előadásmód, hanem a kapcsolódás számít, az egymással töltött minőségi idő. A hangsúly az időn van, amit a másikra fordítunk. Fontos azonban a felnőtt mesélőnek figyelembe venni azt, hogy a gyerekek még nem óra szerint követik az idő múlását, hanem a napirendre/rutinra támaszkodni. Nekik az jelenti a kiszámíthatóságot ha van egy stabil rendszer, ami a dolgok egymásutániságára épül és ezáltal ad biztos keretet a napnak.
Este, elalvás előtt, délután összekuckózva, bárhogy mesélhetünk. A lényeg a kölcsönös figyelmen van: tegyünk el minden zavarót vagy háttérzajt a közelünkből, ha telefonról vagy gépről olvasunk zárjuk be/némítsuk el az üzeneteket a mese idejére. A meséléssel töltött idő az alapja a később beszélgetéssel, kölcsönös figyelemmel töltött időnek, bátran meséljünk és szánjuk egymásra az időt.
Bárki mesélhet, az olvasni tudók akár megszólaltathatnak egy-egy szereplőt, mesélhetnek a szülők felváltva a gyerekeknek. A mese hallgatása közben a gyerekek saját maguk által alkotott képekkel dolgoznak, elképzelik a szereplőket, átélik a mesében megjelenő érzelmeket, ezáltal a mindennapok során megélt érzelmeik is feldolgozottá válnak. A mesékben megjelennek csodás kalandok, ugyanakkor a mindennapi élet egyszerű mozzanatai is, amik a mesehallgatás után eljátszhatóvá, átbeszélhetővé válnak.
És mesélni mindenki tud, a mese mindenkié. Bátran induljatok el együtt a közös kalandra!
Felhasznált irodalom
Kádár, A. (2012). Mesepszichológia. Gyomaendrőd, Magyarország: Kulcslyuk Kiadó.
Kádár, A. (2014). Mesepszichológia 2. Gyomaendrőd, Magyarország: Kulcslyuk Kiadó.
Írta Hajba Veronika
Fáma Láma 
Hozzászólás